Sajnos ilyen is előfordul… „valóra vált rémálom”

Szerző: | máj 14, 2021 | 0 hozzászólás

Az autómentősök életében is történnek ám rossz dolgok. Más amikor az ember hallja ezeket, és más az is, amikor vele is megtörténik. Egyik este csörgött a telefonom és egy hölgy kétségbe esve hadarta el, hogy mi történt vele. A lényeg, hogy egyedül jött haza az autópályán és egyszer csak megállt az autó, minden előjel nélkül. Felhívott, megbeszéltük, hogy indulok érte a lehető legrövidebb időn belül, de 240 km-re kellett mennem Pesttől, tehát még az is idő amíg odaérek, kértem várjon türelemmel.

Elmondtam, hogy milyen típusú és milyen színű autómentővel fogok érkezni a helyszínre, milyen felirat lesz rajta stb…. Mindent megbeszéltünk. Elindultam. Félúton felhívtam és kértem türelmét, már nem sok idő és a helyszínre érek! Majd amikor a megbeszélt helyszínre értem, az autónak és a hölgynek hűlt helyét találtam.

Felhívtam!!!

Érdeklődtem, hogy merre találom, nagy csönd a  telefonvonal másik végén. Majd halk hangon mondta, hogy itt ülök a kollégája mellett az autómentőben. A hölgy mellett megállt egy másik autómentős, aki azt mondta, hogy a „főnökömmel beszélt” megérkeztem Önért. Ennyi bőven elég volt, hogy a hölgy megörüljön és további kérdések fel sem merültek benne. Nem baj, hogy sem az autómentő típusa, sem a színe nem stimmelt.

Én potyára elkocsikáztam 480 km-t, ami időbe és pénzbe került. Láttam az út szélén én is lerobbant autókat, megálltam és megkérdeztem, hogy tudok-e segíteni. De amikor azt mondták, hogy jön már a segítség, akkor tovább álltam. Nagyon fontos, hogy mindenki tartsa a megbeszéltekhez.

autószállítás, nemzetközi autószállítás